Mi a nagyság?
L. RON HUBBARD BOOKS

Mi a nagyság?
L. Ron Hubbard

Konfliktus vagy tolerancia, együttműködés vagy szembenállás, szeretet vagy gyűlölet – ezek a kérdések merülnek fel a mindennapi életben és a nemzetközi ügyekben. Ebben az 1966 tavaszán írt cikkében L. Ron Hubbard a következő kérdéssel foglalkozott: Amikor az ember gyűlölettel kerül szembe, mi a megoldás arra, hogy boldog legyen?

Az ember számára az a legnehezebb feladat, hogy továbbra is szeresse embertársait mindazon okok ellenére, amelyek miatt nem kellene.

A józanság és a nagyság igazi jele pedig az, ha továbbra is így tesz.

Azok számára, akik ezt el tudják érni, bőven van remény.

Azok számára, akik erre képtelenek, csak bánat van, gyűlölet és kétségbeesés. És nem ezekből áll a nagyság – vagy az épelméjűség vagy a boldogság.

Az egyik legfőbb csapda az, ha megadjuk magunkat a gyűlölet csábításának.

Vannak, akik hóhéruknak választanak bennünket. Mások biztonsága érdekében néha szükség is van arra, hogy cselekedjünk. De semmi szükség arra, hogy még gyűlöljük is őket.

A valódi nagyság egyszerűen nem hajlandó megváltozni az emberrel szemben elkövetett rossz cselekedetek jelenlétében; és egy igazán nagy ember szereti embertársait, mivel megérti őket.

Ha úgy tesszük a dolgunkat, hogy közben nem haragszunk meg azokra, akik akadályozni próbálnak bennünket, az a nagyság – és az épelméjűség – egyik jele. És csakis így lehetünk boldogok.

Nemes dolog valamely kívánatos tulajdonság elérésére törekedni az életben. Ezek közül a legnehezebb – és erre van a legnagyobb szükség –, hogy minden ellenkező irányú kihívás dacára szeressük embertársainkat.

Ha létezik egyáltalán szentekre jellemző emberi tulajdonság, akkor az nem a megbocsátás. A „megbocsátás” elfogadja a tett helytelen mivoltát. Semmi okunk rá, hogy elfogadjuk. Továbbá, ha valaki meg akar bocsátani valamilyen tettet, ahhoz azt rossznak kell minősítenie. A „megbocsátás” sokkal alacsonyabb szintű cselekedet, és elég elítélő.

A valódi nagyság egyszerűen nem hajlandó megváltozni az emberrel szemben elkövetett rossz cselekedetek jelenlétében; és egy igazán nagy ember szereti embertársait, mivel megérti őket.

Végül is ugyanabban a csapdában vannak mindannyian. Néhányan nincsenek a tudatában, néhányan az eszüket vesztették miatta, és néhányan úgy viselkednek, mint azok, akik elárulták őket. De mind, mind ugyanabban a csapdában vannak: a tábornokok, az utcaseprők, az elnökök, az elmebajosok. Azért cselekszenek úgy, ahogy cselekszenek, mert az univerzum ugyanazzal a könyörtelen nyomással szorongatja mindnyájukat.

Néhányan – bár minket is szorongat ez a nyomás – mégis folytatjuk a munkánkat. Mások már réges-régen elbuktak, és tombolnak és kínoznak és pöffeszkednek, olyan tébolyult lélekként, amik.

Mi legalább képesek vagyunk megérteni azt, hogy a nagyság nem ádáz háborúkból vagy az ismertségből ered. Abból ered, hogy hűek maradunk saját tisztességünkhöz, hogy továbbra is segítünk másokon, tegyenek, gondoljanak vagy mondjanak bármit, és az ellenünk irányuló minden ádáz cselekedet ellenére – kitartunk anélkül, hogy megváltoztatnánk az Emberrel kapcsolatos alapvető hozzáállásunkat.

Ilyen értelemben a valódi nagyság a teljes bölcsességtől függ. Az emberek azért cselekednek úgy, ahogy cselekednek, mert azok, amik: csapdába esett lények, akiket összeroppant egy elviselhetetlen teher súlya. És még ha emiatt meg is őrültek, és egész nemzetek elpusztítására adnak is parancsot, csak mert hibás magyarázatok alapján működnek – még ekkor is, az ember képes megérteni, miért, és az őrültségük mértékét is. Miért kellene az embernek megváltoznia és gyűlölködnie csupán azért, mert mások elvesztették önmagukat, és a sorsuk túl kegyetlen ahhoz, hogy szembenézzenek vele?

Igazságosság, könyörületesség, megbocsátás: mind lényegtelen azon képességhez viszonyítva, hogy valaki ne változzon meg provokáció vagy a változásra irányuló követelések nyomása alatt.

Az embernek cselekednie kell, meg kell őriznie a rendet és a tisztességet. De gyűlölködnie vagy bosszút forralnia nem kell.

Igaz, hogy a lények esendők, és hibákat követnek el. Az Ember alapvetően jó, de cselekedhet helytelenül.

Ám helytelenül csak akkor cselekszik, ha a rend és mások biztonsága érdekében végzett cselekedeteit gyűlölettel hajtja végre. Vagy amikor csak a saját biztonsága érdekében fegyelmez, és mindenki mást figyelmen kívül hagy, vagy – ami még rosszabb – amikor pusztán a kegyetlenség ízéért cselekszik.

Nem tartani fenn semmilyen rendet őrültség. Elég csak ránéznünk egy őrült tulajdontárgyaira és környezetére, hogy ezt észrevegyük. A jó képességű ember kellő rendet tart.

Ha egy népben a fegyelmezés címén elkövetett kegyetlenség válik uralkodóvá, akkor azt a népet gyűlöletre nevelték. És akkor az a nép halálra ítéltetett.

Az igazi lecke az, hogy megtanuljunk szeretni.

Annak, aki sértetlenül szeretné leélni az életét, ezt meg kell tanulnia: soha ne használja fel gyűlölet alapjául azt, amit ellene tettek. Soha ne vágyakozzon megtorlásra.

Igazi erő kell ahhoz, hogy szeressük az Embert. És hogy szeressük őt minden ez ellen irányuló kihívás ellenére, minden provokáció és mindazon okok ellenére, amelyek miatt nem kellene őt szeretnünk.

A boldogság és az erő csakis a gyűlölet hiányában marad fenn. A gyűlölet maga a pusztulásba vezető út. A szeretet az út az erő felé. Szeretni mindenek ellenére: ez a nagyság titka. És nagyon is lehetséges, hogy ez az univerzum legnagyobb titka.